Miért vegyél a barátnődnek Wii Fit-et? A választ pontosan egy perc kilenc másodperc alatt kaphatod meg.

 

A hölgy és az operatőre szédületes sebességű, 15perchírnév típusú karriert futott be. A videó május 25-én került fel, azóta több, mint öt és félmillióan nézték meg a Youtube-on. Azt mondanom se kell, hogy a Digg és Google tele van, de a jelenség még a Fox News tévécsatornát is megihlette néhány perc erejéig. Persze azonnal szárnyra kapott a pletyka is, miszerint a Nintendo keze van a dologban. A konzolgyártó azonnal hevesen cáfolt, de hogy miért, azt nem értem, hiszen ettől még inkább viral szaga lett.
 

De nem az. Legalábbis nem fizetett. Akik sunyimarketinget kiáltottak, leginkább a jó időzítést hozták fel érvként, de nem vágom, hogy miért. Öt hónappal a piacra kerülés után miért lenne tökéletes időzítés? Ennél erősebb érvük, hogy a fickó és a nő is reklámügynökségnél dolgozik, de ez ugyanúgy lehet véletlen, mint ahogy tudatos kísérlet is. Viszont a Nintendo kapcsolat nem következik ebből egyenesen.
Lehet, hogy én vagyok naiv, de ez nekem túl tökéletes viral videónak tűnik. Senki nem lehet ennyire zseniális, hogy minden részletében tökéletesen összefabrikált álhomevideót gyártson. Én inkább azt mondom, hogy ez a videó a legjobb példa a túlnépesedésre, annyian vagyunk, hogy simán esélyes egy tökéletes reklám puszta véletlenek által.

Folytatás is van. Például egy interjú a kameramannal, aki azt bizonygatja, hogy egy huncut vasat sem keresett a videóval. Aki vizuálisabb típus, annak egy kétperces snittet tudok ajánlani az MTV egyik műsorában.

 

Mondanom sem kell, hogy a csöcsipar is lecsapott a témára:

 

És persze a folklórt se hagyta hidegen a dolog:

 

Ha úgy gondolod, hogy részese akarsz lenni a legendának, van is rá kábé kétszáz dollárod, és a magyar királyi postától sem riadsz vissza, akkor itt a nagy lehetőség, augusztus 1-ig még licitálhatsz:

Wii fit signed By the 'Wii fit girl'.RARE Wii Fit

Forrás: Kotaku

 

 




A bejegyzés trackback címe:

https://zsir.blog.hu/api/trackback/id/tr28590403

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Propeller 2008.07.29. 11:39:19

zsír - Miért vegyél Wii Fit-et a barátnődnek?A választ pontosan egy perc kilenc másodperc alatt kaphatod meg.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sonny 2008.08.20. 21:33:56

Hagyjuk már az örökös összeesküvéselméleteket... Ezt a videot Ossza ma "paper" Bin laden keszíttette a szíáj night és a m0sz4d megbízásából.

 

 

 

süti beállítások módosítása