256 bötű

2008.06.06. 08:06

A demoscene eredetileg a korai játékmásolgató klubokból alakult ki. Az akkor játékfejlesztő- és kiadócégek hamar rájöttek, hogy a termékeik könnyen és olcsón reprodukálhatóak, ezért elkezdtek másolásvédelmi megoldásokat kifejleszteni. A tehetséges amatőr coderek meg azzal foglalkoztak, hogy ezeket a védelmeket visszafejtsék és kiiktassák. Persze büszkék is voltak a tevékenységükre, ezért minden játék elé odarittyentettek egy rövid, intronak nevezett kis programocskát, aminek a célja a készítő megnevezése volt. Hogy ez ne legyen olyan unalmas, megtoldották a dolgot mindenféle effekttel, hullámzó betűk, forgó tárgyak, stb. Akinek volt C64-e, az tudja miről beszélek, akinek meg nem, annak itt egy példa:



Ez aztán szépen lassan kiterebélyesedett, a kis klubkból, BBS-ekből nagy rendezvények lettek, ahol egyre jobb és látványosabb alkotások születtek immáron különböző kategóriákban (4 és 64 kilobyte méretű demo, akármekkora demo, grafika, animáció, zene, béna demo). A kétféle tevékenység (ti. törés és intro) hamarosan kettévált, az egyikből warez scene, a másikból pedig a demoscene lett.
Azóta sok minden történt (akit érdekel, linkek a cikk végén), de a lényeg változatlan a scene a hírnév hajszolásáról és az alkotás öröméről szól. Azonban meg kell jegyezni, hogy a világ többi részétől különbözően itt teljesen jól működik a mechanizus: ismertség csak tehetségből keletkezhet, máshogy nem. Hihetetlen dolgokat képesek alkotni demo coderek, ha van művészet akarunk keresni az informatikában, akkor itt kell keresgélnünk. A demo a kódolás művészete, a lényeg az, hogy minél többet ki tudjunk hozni a vasból.

Hogy legyen valami képünk, itt egy videó az egyik leghíresebb 64k demoról, a Chaos Theory-ről. Ha felkeltette a dolog az érdeklődésünk, és a gépünk nem az őskorból marad, akkor célszerű letölteni (64 KB) és így megnézni a demo-t, mert google videoként nem sokat látunk belőle. De ízelítőnek jó.



De mi köze ennek az egésznek a poszt címéhez? Az, hogy van egy olyan kategória is, hogy 256 byte. Gondoljunk csak bele, 256 betű, alig több, mint egy sms-es. Ennyi helyen effektek, akár működő programok is elférnek. Vajon a Windows XP lefordított kódjában hány 256 byte fér el? Ez elég sokat elárul a mai fejlesztői szemléletről. Nézzük meg mi fér el ennyi helyen. Például egy komplett, működő tetrisz (szintén magyar munka).

Letölthető, kirpóbálható: http://www.256b.com/demo/477

És a többi: http://www.256b.com

Én nem voltam sose része ennek az egésznek, partin is csak egyszer voltam, ezért a későbbiekben kivülállóként megpróbálom kiemelni szélesebb körben is érdekesnek tekinthető alkotásokat egy-egy poszt formájában.

Források:
Wikipedia
demoscene.hu - mi az a demoscene?
scene.hu - Mi az a demoscene?
Chaos Theory
Webisztán: Demoscene, showtime




A bejegyzés trackback címe:

https://zsir.blog.hu/api/trackback/id/tr15506260

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Propeller 2008.06.06. 16:05:45

zsír - 256 bötű (a demoscene-ről)A demoscene eredetileg a korai játékmásolgató klubokból alakult ki. Az akkor játékfejlesztő- és kiadócégek hamar [...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inx 2008.06.06. 16:49:14

a popular demoval kell csalogatni a laikusokat, nem veletlenul ez a neve ;]

pouet.net/prod.php?which=9450

 

 

 

süti beállítások módosítása