Tegnapelőtt a Microsoft GameFest technológiai konferencián Chris Satchell elmondta, hogy a XNA fejlesztői platformmal készített és Xbox-ra portolt játékokat nemsokára az Xbox Live Arcade rendszeren keresztül értékesíthetik a fejlesztőik. A elkészült játékokat először az MS nézegeti, majd ha megütnek egy bizonyos szintet, akkor már mehet is a Live Arcade-ra, és elkezdhetjük várni a pénzespostást. Ezzel kapcsolatban két dolog merült fel bennem. Az egyik, hogy ez a bevizsgálás nyilván pénzbe fog kerülni, de ez nem annyira nagy gond, ha az összeg nem lesz magas. A másik, hogy egyelőre nem tudni, hogy a nyilvánvaló minőségi elvárások mellett milyen más kritériumoknak kell megfelelni. Például eladhatok olyan játékot, amelynek a grafikája, játszhatósága kiváló, de egy pingvinnel kell MS lógókat szétverni? Van egy olyan érzésem, hogy nem.
Satchell elmondta még, hogy a játékokat a fejlesztők árazzák, persze bizonyos keretek között. Egy játék legfeljebb 800 pontba, és legalább 200 pontba kerülhet. Ez dollárban kifejezve maximum 10 és minimum 2,5 dollárt jelent. A fejlesztők ennek az árnak akár a 70%-t is megkaphatják.

Egy nappal később XNA Creators Club FAQ-n pontosítottak az árazással kapcsolatos információkat. Kiderült, hogy az árat részben meghatározza a játék mérete. Az 50 MB méret alatti játékok a 2,5 dolláros árat célozzák meg, 50 MB felett illetve 150 MB környékén 5 illetve 10 dollár lesz az ajánlott ár. Ez egy érdekes elképzelés, ezek szerint, ha azt akarom, hogy a 10 MB-os játékom 5 dollárt érjen, akkor tanácsos mondjuk a soundtrack-et mp3 helyett wav-ba tárolni? A fejlesztők  befolyásolhatják az árakat, de ez leginkább arra vonatkozik, hogy csökkenthetik, ha az eladások nem a reményeik szerint alakulnak.
Mint már leírtam a MS részesedése 30% körül lesz, azonban a nagytőke szokásaihoz híven van még egy csavar a dologban. Az úgynevezett "promóciós időszakban" a MS még hozzárak egy 10%-30%-ig terjedő sápot a saját részesedéséhez. Ez azért érdekes, mert nyilván a legtöbb példányt akkor fogják megvásárolni a játékból, amikor az még friss. Satchell válasza erre az volt, hogy a játék élettartama legnagyobb részében 70% részesedést fog hozni a fejlesztőnek, és hogy "The best thing that can happen to (developers) is getting on the store front where 12 million people can see them front and center, because that's going to drive a lot of volume for them." bla bla bla blaaaa blabla bla bla, marketing rizsa.

Szóval örülünk, hogy meg fog jelenni ez a lehetőség az Xbox-on is, azonban sajnáljuk, hogy megint kilóg a pokróc alól a szokásos nagyvállalati kultúra. Aki kíváncsi az egyéb részletekre is, angolul elolvashatja a Wired bejegyzését is.




A bejegyzés trackback címe:

https://zsir.blog.hu/api/trackback/id/tr85583642

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Propeller 2008.07.25. 16:05:08

zsír - A Microsoft támogatni fogja a garázsfejlesztéseket?Tegnapelőtt a Microsoft GameFest technológiai konferencián Chris Satchell elmondta, hogy a XNA fejlesztői platformmal készített [...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.